Gyurmaékszerek : )

Sajátkezű gyurmaékszerekkel találkozhattok itt, melyeket meg is vásárolhattok.

Kóródi Ibolya vagyok, Debrecenben élek.

Kozmetikus tanonc lettem, amit nagyon élvezek, ebben az évben kezdtem elsajátítani a szépítés fortélyait, és arra törekszem, hogy a legjobb legyek. Az álmaim igyekszem valóra váltani, és jelen pillanatban jó úton haladok, hogy elérjem a kitűzött célt.

Gyurmaékszerek készítésével is foglalkozom, nagyon megszerettem ezt a fajta tevékenységet, egyszerűen szeretek elmerülni benne, és csak alkotni. Tavaly fogtam bele, és bár mostanában elég elterjedt lett, ennek ellenére szívesen, szívvel-lélekkel készítem őket. : )
A gyurmázás iránti szenvedélyem úgy kezdődött, hogy szerettem volna magamnak valami olyat, ami senkinek nincs. Először egy videót láttam, amiben megmutatja az alkotó, hogyan készíti el a kis sütikét. Mondanom sem kell, rögtön beleszerettem, főleg mert szeretem az édes dolgokat, így a kis sütemény, amit magamon viselhettem már csak hab a tortán. : ) Emellett megismertem a deco-dent, de nagyon sokáig kellett kutatnom, mire rájöttem, hogy miből is tudnám elkészíteni az igazán élethű 'habot' a süteményeimre. Örültem, mert azzal itthon nem nagyon találkoztam, úgy éreztem valami jóval én is előrukkolhatok, azóta természetesen sok alkotót láttam szilikonnal dolgozni. Ezzel természetesen nincs gond, hiszen két egyforma alkotás nincs.
Szeretek kirakatokat, üzleteket bámulni, mert olykor látok olyan dolgokat, amelyekről eszembe jut valami, amit meg kell formálnom. Sajnos mostanában nem volt időm gyurmázni, de szeretnék majd több időt rászánni, hogy folyamatosan fejlesszem magam. : )

Ha bármiféle kérdés merülne fel, erre az e-mail címre lehet írni.
ibolya.korodi@gmail.com vagy violet_4@freemail.hu

Nyitottam egy oldalt az ékszereimnek, de találhattok itt más ékszereket is vagy egyéb dolgokat. Érdemes lájkolni, megosztani az oldalt. Igyekszem folyamatosan bővíteni a készletet, illetve játékokat készíteni. : ) Remélem mindenki talál magának valami apróságot.

http://www.facebook.com/pages/%C3%A9kszERd%C5%91/191231414296608


Vegyes



Az ékszerekhez pedig vásárolhattok szépséges, lila, pillangós organza tasakot, melynek darabja 70 Ft.

lila tasak





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 43
Heti: 109
Havi: 702
Össz.: 10 441

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozom
Gyurmaékszerek : ) - © 2008 - 2012 - cottoncandy.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: